kedd, 12 április 2022

Versszínházi költészet nap 2022.

Hosszú és tartalmas Költészet Napunk volt idén is - mint az elmúlt 18 évben általában. Korán keltünk, későn feküdtünk.

Délelőtt 11 órakor a kőbányai Kőrösi Kulturális Központban 350 diáknak és mintegy 50 nyugdíjasnak elevenítettük meg a 200 éve született srácot, akit Petőfi Sándornak hívtak/hívnak.

A monodráma, mely nemcsak Petőfit és költészetét, de a történelmi kort is a színpadra varázsolja hangos sikert aratott a diákok körében, akik hujjogással és vastapssal jutalmazták az előadás rendezőjét és előadóját: Turek Miklóst.

Petőfi-szőlője, mely az előadás végén mindig a nézőké lesz, mind egy szemig elfogyott. ?

Pedig az előadás nehezített pályán zajlott, a ház egyik részében folyó villanyszereles ugyanis néha váratlan fényeffektusokkal örvendeztette meg az előadót és a közönséget. De ez a szép a színházban, hogy az életperc alakítja.

Egy rövid ebéd és pihenés után a Zoltán utcai Scruton belváros-ban folytattuk e munkával töltött ünnepnapot.

Ezen a helyen már 4. alkalommal tartottunk előadást. Faludy, Pilinszky és Petőfi után József Attila születésnapját és a magyar költészetet ünnepelve József Attila-monodrámánkat láthatta a irodalom- és színházkedvelő közönség.

Mindig szerettük a különleges helyszíneket - játszottunk már templomokban, barlangban, sörsátorban, nappaliban - ez az otthonos, könyvtár szerű előadótér különleges hangulatot adott a 4 széken játszódó monodrámánknak, mely Attila utolsó, Turek Miklós által elképzelt éjszakáját eleveníti meg.

Tudjátok, hogy szeretjük az előadások utáni közönségbeszélgetéseket is, amikor a rohanás helyett lehetőség van veletek együtt megbeszélni a látottakat, érzetteket.

A Scruton kifelezett kérése volt, hogy előadásaink után tartsunk ilyen beszélgetések.

Ez alkalommal is így történt. Nagy örömünkre a közönség tegnap is ott maradt a beszélgetésen, melyen Turek Miklós elméselte többek között, hogyan született a József Attila-előadása, hogy mit mondott Faludy György, mikor megnézte Miklós őt megelevenítő monodrámáját, mesélt egy Ottawa egyetemi Radnóti-előadásról, melyet Radnóti egyik bori rabtársának bevezető beszédével kezdődött, mesélt Cserépfalvi Katival való találkozásáról és a Versszínház™ 18 évvel ezelőtti kalandos indulásáról.

Ezalkalommal a közönség soraiban olyan neves személyiségek is helyet foglaltak, mint a híres meseírónő, Marék Veronika, akinek meséin és rajzain generációk cseperedtek és cseperednek fel a mai napig, és Szalóczy Pál, akinek hangja 40 évig szólt a Magyar Rádióból, de a mai napig találkozik hangjával a vasúton és metrón közlekedők közönsége, az irodalomkedvelők pedig nagyszerű irodalmi műsoraiból is ismerik.

Elek Ferenc és Kaunitz Miklós barátunk előadásfotói is hamarosan megérkeznek.

Köszönjük, hogy idén is Versszínházzal ünnepeltétek A Magyar Költészet Napjat!

Elnézést kérünk azoktól a helyszínektől, ahová idén április 11-én nem jutottunk el, igyekszünk bepótolni a találkozást.

Az ünnep számunkra még nem ért véget 20-án a Martfű Városi Művelődési Központ József Attilát és 21-én Budapestten a Kőrösi Kulturális Központban pedig Faludy Györgyöt elevenítjük meg a Magyar költészet Napjához is kapcsolódóan.

Szeretettel várunk Benneteket további előadásainkon a Versszínházban - ahol a vers él!