Petőfi Sándor

 

Milyen szédületesen fiatal sors az Övé. 

 

S így könnyen azt is hinné az ember, hogy ezért egyszerűen lehet gondolkodni Róla, értjük, ismerjük, szeretjük Őt.

 

Jól értjük. Jól szeretjük.

 

Szinte zsigerileg ég belénk a Róla alkotott tudás már elemi iskolás korunkban, azonosítjuk a '48-as Forradalom és Szabadságharc minden rezdülésével.

 

Ismerni véljük költészetét, ismerni véljük szándékait, akaratát, hitét.

S mégis elfelejtjük megismerni Őt, az Embert, aki sokszor szinte kiáltásszerűen szeretné önmagát is megérteni, aki pont ugyanúgy vágyik a szeretetre, mint bármelyik fiatal, bármelyik egyszerű ember.

Költészete fiatal kora, s megélt éveinek igen kevésre mért száma ellenére - hatalmas ívet ölel fel.

 

Pontosan felismerhető benne minden korszak, minden változás, mind a saját, mind a hazája sorsának mérlegelése megtalálható szinte minden szavában, előttünk születik meg a felelősség vállalása, a magunkra nézve kötelezőnek érthető tettek eljutnak a szándéktól a megvalósulásig,  a szenvedély fokozatos térnyerése, a vágyak kiáltása, mindaz, amiben már férfiként, felelős, gondolkodó alkotóként jelenik meg, elveszítve a gyermeki bizonytalanság naivitását - előttünk zajlik, szinte egy történelmi kalandregényként, olvasva verseit.

 

Mégis keresem, kutatom Őt. Őt, saját magát.

 

Nem lehet oly könnyen megtalálni,mint József Attilát, vagy Radnótit, vagy akár Adyt.

Pedig szerelmi lírája is kézzel fogható, tapintható, magánéleti, családi kötődései teljesen egyértelműen kiolvashatóak soraiból, mégis a törékenysége, az esendősége, valamiféle titkos szemérem alatt megbúvik, és csak az igazán mélyen figyelőnek nyílik meg, sokadik olvasás, hallgatás után.

 

Talán Petőfi az egyik első olyan költőnk, akinek a kor diktálta modor alól egyszer csak előtűnik a valódi s igazán személyes hangja, talán Ő az egyik első,akinél már kristálytiszta őszinteséggé válik maga a költészet, talán Ő az, aki felfedezi, hogy félreérthető díszítések nélkül, sallangoktól, szokásoktól, divattól, előírástól mentesen is lehet szólni költőien. Nem vonom kétségbe az előtte szólok hitelességét, csupán szeretném felhívni a figyelmet arra a folyamatra, mellyel megteremt valamiféle kristálytisztán személyesen érthetőt, mely a XX. század költői felé már megnyitja a megszólalás teljes szabadságának lehetőségét.

Így  értve, s ekképp figyelve talán már mérlegelhetővé válik,hogy miért rajzolódik ki nehezebben Petőfi saját képe, mint a már bátran önmaguk húsába tépő költőóriásaink arcai a XX.században. Nincs még Petőfi előtt erre igazi példa, nem ismerheti ennek a megmutatkozásnak a szabadságát.

 

Nem ismeri, hát megteremti.

 

Ilyen értelemben megítélésében talán kárára van, ha csupán a Forradalom költőjét látjuk meg benne, hiszen elfedi és eltereli figyelmünket irodalmi jelentőségéről.

 

Van-e előtte bárki,aki olyan szenvedélyesen meri megfenyegetni feleségét, ahogyan Ő  teszi hitvesével, mikor egyenesen odáig jut, hogy akár a sírhant alól is feljön az özvegyi fátyolért, meri-e bárki Őelőtte az érzelmeit, a gyermeki ragaszkodását, az akaratát, mondhatjuk, hogy szinte gyermeki féltését ilyen egyértelműen vállalni,leírni?  Észre merjük-e mi mindezt venni, foglalkozunk-e eleget kitárulkozásával, vagy csupán az általunk megfestett és szinte már elvárt Petőfi képet látjuk magunk előtt, lóháton, forradalmi hevületben, mártírként emlegetve Őt?

 

Tegyük meg Petőfivel,hogy meg merjük végre látni Őt. Akinek nem csak a szabadság, de a szerelem is éppoly fontos volt, aki ember akart lenni, aki igenis élni akart, beszélni akart mindarról, ami éri, érinti, ami vonzotta, legyen az a rónaság, a mesék szabadsága, a józű humor, a  szépség, a vágy, a bor, vagy éppen maga az Élet.

Láttatja persze a világ Őt másképpen is, ahogyan az igazi Legendákkal szokás... Közös vágyunk netán, hogy élni véljük tovább, reményünk, hogy ne Segesváron haljon hősi halált, igényünk, reményünk kapaszkodni feltételezésekbe.

 

Kideríteni az igazságot szakemberek dolga lehet. Mi - hitem szerint - azzal ápoljuk a Költő emlékezetét a legtisztességesebben, ha irodalmi hagyatékát a leginkább alapos, féltő és gondos módon őrizzük, felmutatva benne Őt, magát az Embert.

 

Pesty-Nagy Kati színházrendező hivatalos oldala itt érhető el.