József Attila

(1905. április 11., Budapest IX. kerülete, Budapest - 1937. december 3., Balatonszárszó)

 

„...aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.....” - József Attila

 
Attilka Asszonyai

Pesty-Nagy Kati írása

józsefattila

 

József Attiláról írni olyan, mint egy drámát újra- s újra olvasva reménykedni abban, hogy talán, most az egyszer majd egészen másképp végződik az utolsó felvonás.
Esetleg Flóra nem lesz beteg, talán Márta nem indul el külföld felé, s lesz valaki, lesz csak az az Egy, aki a Mama helyére lép, aki képes lesz arra a vágyott, elképzelt, szent dual-unióra, amit Attilka egyedül a mamával élt meg, s ami után a vágy egészen a halálig sodorta.
De nem lesz más a dráma vége, nem, nem lehet más, s mi itt maradunk mindig, újra és újra, Nélküle.

Zaklatott és bátran borzalmasnak nevezhető gyermekkorában egyetlen bizonyosság, a Mama szeretete, s a Mama utáni örök vágy. Egyetlen fiúgyermekként kizárólag nőkkel körülvéve felnőni, máris meghatározó - egy mégoly kevéssé érzékeny gyermek számára is, mint Attila – egy életre akár. Akit gyermekként kizárólag nők, serdülő lányok vesznek körül, egy csöppnyi,szűk lakásban, annak a viszonya  az eleven női testhez, az érzékiséghez, erotikához mindvégig különös, és előre elrendelt marad.

A nevelőszülők- kikhez, ha nem is túl sok időre, de elkerült- bizarr módon még nevét sem tartják létezőnek, így gyakorlatilag önazonosságát veszíti el, mígnem rátalál egy olvasókönyvben Attila király történeteire, s megleli újra a hitet,s  bizalmat, miszerint akkor, ha Attila király – ezzel a névvel- létezett, talán a saját élte sem megkérdőjelezhető.
Ez fordítja- saját bevallása szerint is- az irodalom felé, ez a kapocs, ez a kötődés teszi Őt elválaszthatatlanná a leírt szótól.
Később tehetsége vitathatatlanul felszínre tör, barátságai, kapcsolatai mind-mind bátran viszik tovább az irodalmi életben való elmélyülés felé.

Egyetlen akadály adódik csupán, s ez talán pont Attila felnőtté válni képtelen lelke és jelleme. Gyermekként hódít, gyermekies viselkedésében bújik meg a zseni, valódi felnőtt életre, valódi felnőtt, egyenrangú kapcsolatokra szinte képtelen. Komlós Aladár említi ezt a helyzetet akképp, hogy illenék Attilának végre megtanulnia, hogy ne csak folyton Anyukák öleibe iparkodjék ugrálni, mindenki más elől....
Pedig áthatoló tekintete, meglepően mély, férfias hangja, magas homloka, jellegzetes álla mind vonzóvá és férfiassá teszik, már első találkozásra is. A nők,kik megkedvelték,megszerették Őt, a férfit, azsenit, nem önmaguk osztották magukra az anya szerepét, Attila volt, ki ezt végül mindenkiből kikényszerítette.

Kapcsolataiban szinte mindig máshol volt a hangsúly, de a ragaszkodás mégis éppoly gyermeki volt, akkor is, ha elsődleges volt inkább a szellemi, gyakorta a fiúi, vagy a szeretői kötelék.
Leghitelesebben József Attilával való kapcsolatát, s abban József Attila személyét Vágó Márta visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg, bár nála talán egyfajta könnyebbséget okoz az emlékezés letisztultságához az a tény, hogy szakításukat követően pár évvel, újra egy emberi és baráti viszonyt voltak képesek kialakítani egymással.
Márta egzisztenciális szempontból egy eléggé szűkre mért időhatárig volt képes önmagával is elhitetni azt, hogy alkalmas lehet társául szegődni a Költőnek, de lényegében igen hamar belátta – némi szülői segédlettel- , hogy kilátástalan volna egy ilyen zseni mellett az élete- önmaga eddigi szabályai és megszokásai szerint.

József Attilának Szántó Judittal való kapcsolatában a gyermeki kiszolgáltatottság állt a középpontjában. Attilát etette, itatta Judit, főzött rá,mosott rá, kiszolgálta mindenben. Szellemi szinten, igazán mélyen lélektanilag mégsem kötődtek eléggé egymáshoz. Hat évet éltek így együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de ez az érzelem nem volt elég a valódi családalapításhoz. Pedig Attila még gyermeket is szertetett volna Judittól, olyannyira, hogy egy vita során Judit
azzal bosszantotta a  Költőt, primeren, egyszerűen, hogy abortusza volt... Felelőtlen és merőben megdöbbentő, hogy ezen a módon próbált fájdalmat okozni Judit Attilának, mikor ennek az állításnak semmi alapja nem volt.
Judit visszaemlékezései talán egyfajta sértettségből, netán vesztesnek ítélt helyzetből nem is kellőképp hitelesek, csupán kissé zavarodott emlékfoszlányok, jelentős elfogultság található szavaiban, melyek központjába mindig Önmagát, és saját élményeit állítja, kizárólag önnön szűrőjén keresztül.

Éppígy különös egy Ria becenevű hölgy beszámolói sorozata, kit Attilához elsősorban - sőt, talán kizárólag - testi viszony fűzött, mégis a Költő halála után szinte ragaszkodott valamiféle vélt fél-hitvesi szerep elismeréséhez, mondhatni ,később szinte a bolondéria és mánia tüneteit is felmutatva.

Kunvári Bella - az igazi szellemi partner - sem volt elegendő egy ilyen örök-gyermek különös lelkének, végső társ gyanánt. Pedig Bella kifejezetten nagy hatással volt gondolkodásmódjára, olvasmányaira, szellemére. Olyannyira, hogy miután a lány a Költő kezébe adta a Kalevalát, Attila hetekig csak ezzel a könyvvel a kezében jelent meg bárhol és mindenhol, kifejezetten a mű hatása alá került, arról értekezett, azt elemezte barátainak,ismerőseinek.

Gyömrői Edit - aki lényegében nem volt sem pszichiáter, sem pszichológus, csupán egy bécsi kurzust végzett el, mint pszichoanalitikus- kezdi József Attila analízisét, mely talán Attila utolsó komoly életszakaszának előképe, első felvonása, vagy nyitánya lehet.
A Költő még Edit felé is olyan durván kisajátító érzelmeket táplál, melyek gyermeki féltékenységét az egekig fokozzák, nem képes tolerálni sem a többi paciensét Editnek, sem vőlegényét. Olyannyira, hogy egy alkalommal Edit vőlegényére egy boxerrel támad rá, amely támadást-szerencsére- a közelben lévő barátok hamar leszerelnek, s egy egyszerű, sérülésmentes, szinte barátinak hihető verekedéssé tompítják a Költő és a Vőlegény között.

Az, hogy terhelt és sanyarú gyermekkorából milyen örökre ható nyomokat hozott a tudattalanjában magával Attila, az ha nem is köztudott, de szinte sejthető, viszont ami égető kérdés lehet még ma is, sőt, amire talán az orvosi szakma sem találja a választ, az az, hogy elkerülhető lett volna-e bármiképp a végzetes szárszói döntés, vagy elrendelten oda kellett, hogy vezessen ennek a mélyen meggyötört léleknek az útja.

Természetesen a pszichiátria mai állása, mai eszközei és gyógyszerei, gyógykezelései mellett már egészen más döntéseket hozna minden szakember a teljes gyógymódot illetően, mégis van valami nyugtalanító és feloldhatatlan az utolsó hónapok sodrásában.

Attila megismerkedik Kozmutza Flórával, aki kifejezetten azért találkozik Vele egy szűk, viszonylag zárt baráti körben, hogy, mint gyakorló szakember elvégezze rajta Rorschach tesztet. Végeredményre jutni Attilával ebben képtelenség, az amúgy nem túl hosszan zajló tesztet még az átlagos idő ötszöröse alatt sem képes mégcsak feléig sem végrehajtani.
Vélhetőleg azért, mert már akkor, első alkalommal olyan módon magával ragadja Flóra egyénisége és szépsége, hogy azonnal megoszlik koncentrációja és önmagára osztott szerepköre.

Egyetlen nap elteltével- a maga sajátos módján – hódításba fog.
Flóra ezt finoman és lassan , apró lépésekkel viszonozza, míg Attila pillanatok alatt eljut a házasság szándékáig.
Ahogy Flórában nyílik a szándék, úgy teszi mégis kétségessé a helyzetet az, hogy a lánynak szívizomgyulladása lesz, s a kórházban eltöltött hetek alatt gondolkodása abba az irányba sodorja, hogy ilyen egészségi állapotban nem lesz feltétlenül képes Attila társává válni.
Flóra átlátja,és tudja, hogy Attilának mérhetetlenül erős partnerre van szüksége, aki egyszerre lesz hitvese, anyja, szeretője, támasza majd.
A Költő talán megérzi ezt a bizonytalanságot, talán csak fél, de az ideális álomképtől - amiben netán pár hétig hihetett – ez a fajta bús realitás el-elsodorja.
Pedig Flóra sokszor kerekedik felül realitásérzékén, újra – és újra elhiheti önmagával is, hogy kapcsolatuknak van valódi esélye, nyíltan
vállalja is ezt a férfi felé, olyannyira, hogy pár hónap után már Ő is igent mond a házasságra.
Attila ezt az igen-t talán sosem hiszi el igazán.
Kételkedési, féltékeny kérdései szaporodnak,bár még nem súrolják semmiben az őrület határát. Nyugalmas időszakokban még megtalálják egymás üdeségét, fiatalságát, nem tolódik el tavaszig – az utolsó tavaszig – a hangsúly a megoldhatatlan problémák felé.

”.,,,a ruletten, ha tízezerszer egymás után a fekete jött is ki, még mindig 50% marad az esélye annak,” hogy a piroson vagy a feketén áll majd meg a golyó. A múltnak nincs köze a jövőhöz. Múlt nincs, elvitte a cica."
                        (Részlet József Attila Kozmutza Flórához írt második leveléből)


Nyár elején Flóra – még gyógyulni és pihenni- Tihanyba utazik, amikor is Attilát még egészen kiegyensúlyozott és szinte vidám lelkiállapotban hagyja magára.
Flóra várja Tihanyban Attilát, a férfi tudja ezt, feltételezni sincs okunk,hogy válságos idők csapnak le rá, pillanatokon belül.
Mielőtt a Siesta Szanatóriumba (a mai Onkológiai Intézet helyén) beutaltatnák barátai, annyit még tud az irodalomtörténet, hogy egy komolyabb, egy összegű előleget vesz fel, mely bőven fedezte volna Tihanyi tartózkodását. Bizonyos vélelmek azt tartják, hogy ezt a pénzt veszíthette el, s ez a szituáció okozta nála az első komoly krízishelyzetet.
Ha így van – s miután a pénz aztán sem, és soha nem került elő – lehet, hogy az első intézkedés volt túlkapás, s Attilának nem beutalásra, hanem egyszerűen pár nap nyugalomra, megértésre és odafigyelésre lett volna csak szüksége, hogy kapkodását, tehetetlenség érzetét csökkenteni lehessen.
A beutalást követően gyakorlatilag visszafordíthatatlanná vált már körülötte minden.
Ez – valljuk be – immár maga pokol. Vagy a pokol kapuja. De visszaút nincs. Nem is lehet.


 „Kétes létben a bizonyosság” – ez volna Flóra, ezt reméli Tőle..így ír neki, így győzné meg a végleges összetartozásról.


Flóta a nyarat végig a Balatonnál tölti, de egyetlen alkalommal – miután már olyannyira meg akar bizonyosodni Attila valódi állapotáról – felutazik a Szanatóriumba, ahol Attila orvosai egyenesen megtiltják neki, hogy meglátogassa a Költőt. Flóra-lévén maga is szakember - visszaemlékezései messze nem elhanyagolhatóak, melyek szerint Attila leveli nagyrészt egyáltalán nem tettek tanúbizonyságot olyan mérvű kóros folyamatokról,melyeket a kezelések súlyosságát ismerve hihetnénk. Flóra maga is belátja, hogy egy intenzív depresszió eluralkodik Attilát, de egyéb hasadt, vagy súlyosabb, veszélyesebb elme- vagy lelkiállapotot Ő sem ír le. Soha.
Levelezésük elérhető, áttanulmányozható, s mindent igazolja.
Később, Attilának a már a személyes találkozásaikkor átélt kitöréseiről, dührohamairól és kétségbeesett segélykiáltásairól is úgy nyilatkozik Flóra, hogy abban mindig volt logika, sok esetben igazság is, s ha nagyon ritkán szimbólumokban is beszélt a Költő, az mindig érthető és fordítható volt.
Tehát elmezavarnak nyomát Flóra soha, semmiben nem vélte felfedezni.

Kizárólag Attila utolsó leveleiben érezhető bármiféle zavar (alig 1-2 levélben), de arról az időszakról tudjuk,hogy már olyan komoly bódító anyagokkal kezelik,olyan magas dózisban. melyek mellett szinte az is csodának számít, hogy egyáltalán az írásra, mint folyamatra képes.

A levelezés tárgya szinte folyamatosan a majdani egységükre, és a házasság esélyére korlátozódik. Flóra kitartó, hitet ad neki, nem hagyja magára.
Azok a pletykák,melyek Illyés Gyulát gyanúsítják azzal, hogy Attila lelkiállapotának végső romlását előidézték, teljesen alaptalanok.
Valóban volt egy kezdődő szimpátia Illyés Gyula és Flóra között-még mielőtt Flóra Attilával megismerkedett volna – de ezt az érzést csírájában el kellett fojtaniuk,hiszen akkor még Gyula nős volt, s ez nem is változott jóval az Attila halálát követő időszakig.
Tehát Illyés Gyula ilyen formában semmiféle szerepet nem játszott ebben a gyötrelmes, egymást-kereső, kutató történetben, Flóra elkötelezte magát József Attila mellett, s még a legutolsó hetekben is hitt a karácsonykor megtartandó esküvőjükben.

Ősszel költözött vissza Pestre Flóra, akkor már Attila napi inzulin-sokk injekciókat kapott, melyektől gyakorta eszméletét is elveszítette. Ezt az akkori tudomány komoly, és hatékony eszközének tekintette a depresszió kezelésének, ma már tudjuk, hogy mindez egyéb, komoly therápiás eljárások nélkül inkább kárt okoz,mint használ a betegnek.

Attila gyermeki boldogsága már nem volt oly kitörő Flóra felé, az őszi, újabb személyes találkozások alkalmával, a Siesta szanatóriumban,  dühös vád és félelem szakította meg gyakorta az általában viszonylag kiegyensúlyozott, szeretettel mindenképp teli állapotot, mikor kettesben lehettek.
Flóra felismeri és meglátja, hogy Attila tekintetéből végképp elveszett a gyermeki, üde láng, s a kétségbeesés vált állandó állapotává. Attila egyre többet sírt, folyamatosan.

Napjai nagyrészt gyötrően teltek, a délelőttöket az inzulin-sokk szinte élhetetlenné tette, délutánonként vagy  a magány, vagy a várakozás Flóra után, az óra kémlelése emésztette.
Szinte egyik napról a másikra döntöttek úgy orvosai, hogy befejezettnek nyilvánítják a kezelést, mert immár semmiféle javulást nem lehet elérni Attilánál.

Teljesen felkészületlenül érte ez a hír a teljes baráti társaságot, és Flórát is egyaránt. Flóra bár reménykedett, hogy januártól állandó keresetre lesz lehetősége- addig, ameddig meglátása szerint – kegyelemkenyéren kellett volna tengődniük Attilával, nem volt hajlandó a barátok adományára alapozva összeköltözni vele.
A mai felfogás talán ebben vádlóan tekinthet Flórára, de abban az időben úgy, hogy hivatalosan még össze sem kötötték életüket, vélhetőleg, ez az út valóban kivitelezhetetlennek tűnhetett.
Elsősorban tehát ebből a felkészületlenségből és hirtelen kialakult helyzetből adódóan kellett Szárszóra utaznia, testvéreihez.

Barátai megértették, hogy ahhoz, hogy Flórával egy méltó életbe kezdhessen végre, vagy lectori vagy egyéb – időhöz nem túlzottan kötött- munkát kéne számára találniuk. Igyekeztek is ezen. Nem is késtek túl sokat....

Flóra egyszer látogatta meg Attilát Szárszón, kellemes és meghitt volt a találkozás, s a visszaút előtt Flóra szinte még a régi, tavaszi tekintetet is látta megcsillanni a Költő szemében.

József Attila halála talán elrendelt volt, talán várható, talán csak egy pillanatnyi végső feladás érzete...

Utolsó napjait szinte végig fekve, s nagyrészt sírva töltötte.

Kezeit maga elé fektetve a sínen, mint egy ősi szertartáshoz letérdelő pap, átadta magát az örök ölelésnek.

Visszatalált a Mamához, az Egyhez, a Feltétel Nélkülihez.

Elvesztése nem múló fájdalom. Nem múló fájdalom marad mindörökre.

 

nagykati

Pesty-Nagy Kati 

színházrendező hivatalos oldala itt érhető el.

 

 

 

József Attila-programajánlatunk: 

jozsef attila 1

 

Monodráma

Nappal hold kél bennem...

versszínházi monodráma

József Attila utolsó éjjeléről

 Turek Miklós előadásában 

 

Rólunk mondták

Havas Judit
Kedves Miklós!
Örülök a sikereidnek!
Erőt és sok lehetőséget kívánok szeretettel:
Havas Judit
előadóművész