szombat, 30 november 2019

Ady Endre-versszínház bemutató

Örömmel számolunk be róla, hogy Faludy György, József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor és Arany János mellé Ady Endre is a VersszínházTM színpadára lépett!

2019. november 28-án A Napisten papja címmel Turek Miklós rendezésében és előadásában bemutatásra került legújabb, Ady Endre életét, személyiségét és költészetét is megelevenítő versszínházi monodrámánk.

versszínház 2019 7

 

A sokak által régen kért és várt bemutatónak a dabasi Halász Boldizsár Városi könyvtár szervezésében a Kossuth Művelődési Központ adott otthont. Az előadás premierjének nézői ezúttal a dabasi középiskolák diákjai voltak. Az előadás a „VersszínházTM a suliban” oktatási projektünk keretében, az Emberi Erőforrások Miniszterének támogatásával jutott el a dabasi diákokhoz.

A próbáink egy igazán különleges helyszínen, a Józsefvárosi Jézus Szíve Jezsuita Templom altemplomában történtek - mely lehetőséget hálásan köszönjük Bellovics Gábornak és a jezsuiták közösségének!

Az Arany János előadásához hasonlatosan egy új eszközrendszerrel felépített előadást állított színpadra Turek Miklós, melyben a monodráma határait kiszélesítve hang-partnereket hív a színpadra. Így lesz szereplője az előadásnak Ady alakján kívül egy francia és egy magyar pincér, egy kalauz, egy kutyát sétáltató párizsi hölgy és kutyája, és Léda is „megjelenik” a színpadon.

Az előadás szerkesztése Turek Miklós és Illy Noémi közös munkájának eredménye.

A hangkulisszák Kiss Tibor hangmérnöki munkáját dicsérik.

A fényeffektusokat Kocsis Gábor tervezte és valósítja meg - a hangbejátszásokkal együtt - előadásról előadásra.

versszínház 2019 13

 

versszínház 2019 7

versszínház 2019 7

versszínház 2019 7

 

A jelmez megalkotásában Glotz Erika divattervező (Glotz Collection) volt segítségünkre.

 

És olyan csodás emberek segíttték hangjukkal és tehetségükkel az előadás létrejöttét, mint Petrozsényi EszterFarkas Zsófia (Sophie Cairo, La Bouche), Speziga Eszter, Belányi Zsuzsa, de "hangadásban" közreműködtek még Kocsis Gábor és Kiss Tibor kollégáink is.

 

Update! A második (sümegi) előadáson készült fotókat Füzessi Gábornak (MoksaPhoto) köszönhetjük.

 

Az előadáshoz - többi monodrámánkhoz hasonlóan - hamarosan megrendelhető lesz Nágel Kornél Ady vers-kép kiállítása is.

 

Találkozunk, mert...

 

"A kultúra nem üzlet, de a legjobb befektetés."