Drága Marianne!
Olyan keveset találkoztunk, mégis rengeteget köszönhetek, köszönhetünk Neked - és Gyuszinak!
2008 nyarán, amikor több, mint egy évnyi levelezés után végre találkoztunk az Uránia Mozinál, és a beszélgetést követően eljöttetek megnézni Faludyról szóló előadásomat, még nem gondoltam, hogy egy majdnem egy évtizedig tartó barátság-történet kezdődik. (Mert mint oly sok barátomat, barátunkat szerte a világban, Téged is Faludy Gyurka bácsinak köszönhetünk!)
Az az előadás számomra ugyanolyan megrázó és felemelő élmény volt, mint mikor 2005-ben Gyurka bácsi ült a nézőtéren. Amikor egyszer véletlenül rád néztem és Te könnyben úszó arccal hallgattad a Faludy verseiből szőtt élettörténetet - ami a Te, Ti történetetek is -, azt hittem, vége az előadásnak, mert én is elbőgöm magam. Nem tudom, hogyan sikerült lenyelnem a könnyeimet.
Minden díjnál, dícséretnél többet jelentett az előadás utáni ölelésed!
Aztán amikor New York-i Magyar Ház beli előadásom előtt a közönség háta mögül hallgattam Györgyey Klára és a Te bevezető beszédedet, újra éreztem azt a "sírógombócot" a torkomban. A tudat, hogy abban a városban, azoknak az embereknek készülök megeleveníteni Faludy életét, akik még akkor és ott is azt az emigrációs életet élték, megborzongatott és elbizonytalanított, hogy helyes-e, szabad-e felszakítani régi sebeket ésha felszakítom eltudom-e majd állítani a "vérzéseket"???
Az előadás utáni kirobbanó taps igazolta a közönségben ülők belső feszültségét és annak katarzis beli feloltódását - és a közönség Faludy iránti szeretetetét.
A New York-i FÉSZEK Klub az alapításoddal - s később elnökléseddel - 38 éven keresztül őrizte és adta tovább a magyar szót és kultúrát. Szigetet teremtettetek a magyaroknak, ahol a sok megerőltető mindennapi "úszás" után újra levegőhöz juthatnak és hitet kaphatnak az elkövetkezendő megpróbáltatások túléléséhez. A falon a régi fényképek mutatták, milyen hatalmastagsággal bírt a Klub valaha, a bejegyzések pedig a pezsgő kulturális életet. Költők, írók, tudósok, színészek, zenészek mind-mind tartottak előadásokat a tagságnak. Kivételes ajándék a sorstól, hogy a sok neves fellépő művész és tudós sorába én is beletartozhatom.
Ragaszkodtál hozzá, hogy - a néha több órás utazási távolságok ellenére is - minden New York környéki előadásomat Te vezesd be a közöségnek. Ez a gesztusod és "makacsságod" olyan soha nem érzett energiákat kölcsönzött nekem az előadásokban, hogy magam is meglepetés lettem magamnak a színpadon. Ha rád tévedt a tekintetem, mindig láttam azt a rejtélyes félmosolyt, amivel mindenkinek harmóniát és nyugalmat tudtál csempészni a lelkébe.
Úgy sajnálom, hogy nem rögzítettük, minden beszédedet, de akkor még nem voltunk felkészülve a soha-vissza-nem-térő pillanatok megöröktésére. Pedig milyen fontosak.
(Szerencsére a Faludy 100. születésnapjára készült vers-videók elkészültek és igérem, méltó helyet fognak kapni a médiában is. Mint ahogy az egyik versmondásod (a Nyugat-Ausztrália, amivel Faludyt Amerikának bemutattad) a Nemzeti Színház színpadán több emelet nagyságban kivetítve Gyurka bácsi 100. születésnapján el is hangzott.)
Soha nem felejtjük el Zsuzsival a Veled és Gyuszival töltött autóutakat, a történeteiteket, az ebédeket, a Hoboken-i sétát, ahogy a sirályokat etettétek, a piros kabátodat és kesztyűdet.
Faludy Gyurkával való barátságod, azt hiszem, megváltoztatta az én életemet is. Rengeteget tanultam Tőletek.
Most legyetek itt újra egymás mellett! Beszélgessetek, mi pedig hallgatunk.
Köszönjük, hogy voltál, voltatok nekünk és tudjátok, hogy mindig is velünk maradtok!
Miklós
