vasárnap, 26 január 2014
2008-as észak-amerikai előadássorozatunk washingtoni Turek Miklós, Nágel Kornél kiállításával egybekötött Faludy-előadása
vasárnap, 26 január 2014
Első budapesti előadásunk (Faludy-előadás) a Retorta Galériában szétáló-színházi jelleggel.
vasárnap, 26 január 2014
A Versszínház első előadása 2004-ben az őriszentpéteri Hét Rét Fesztivál Pajta-színházában. Ekkor még nem gondoltuk, hogy milyen nagy horderejű munkába fogtunk.
vasárnap, 26 január 2014
"Versszínház a suliban" rendhagyó irodalomórasorozatunk tiszaföldvári Faludy-előadása Turek Miklós előadásában.
vasárnap, 26 január 2014
Egy gyönyörű helyszínen, a veszprémi vár Dubniczay palotájának udvarán játszottuk Faludy-előadásunkat a Veszprémi Nyár keretében.
vasárnap, 26 január 2014
Székesfehérváron egymás után két Faludy-előadást is játszottunk. Az elsőt délelőtt egy közel 200 fős diák közönségnek, a másodikat délután Nágel Kornél Faludy kiállításának megnyitójával egybekötötten.
vasárnap, 26 január 2014
Faludy versszínház a Vismajor Kávézóban
vasárnap, 26 január 2014
A Siófoki Városi Könyvtárral is hosszútávú együttműködésben dolgozunk. 2012-13 évadban teljes előadássorozatunk színpadra került az intézményben az "Élethosszig tartó tanulás"-pályázat támogatásával.
péntek, 17 január 2014
"Versszínház a suliban" iskolai előadássorozatunk Jászberényi állomása a Budaörsi Latinovits Színház szervezésében

Rendhagyó irodalomóra

versszinhaz-iskola

"Versszínház a suliban"

versszínházi rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében lehetőség van az előadás iskolákban vagy iskolákhoz közeli helyszíneken való bemutatására!

Az előadás hossza 60 perc.

Rólunk mondták

Nagy Mária
Kedves Miklós! Még egyszer köszönöm a meghívást, az előadáshoz pedig csak gratulálni tudok! Arra nem volt időm munkából rohanva, hogy a lelkemet felkészítsem, de őszintén elvarázsolt, lenyűgözött az Ön művészete! Az egyszemélyes színház nagyon nehéz műfaj, és Ön mestere ennek. Igazán felemelő - és szívbe markoló is egyben - élmény volt, és az előadás ut...
2010. október 27. szerda