szerda, 19 március 2014
A Szentesi Művelődési Központ pódium-sorozatának részként érkeztünk Szentesre
hétfő, 17 február 2014
"Versszínház a suliban" rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében Turek Miklós előadásában most a Petőfi Sándor életéről és költészetéről szóló monodrámát láthatták a pécsi diákok.
szerda, 12 február 2014
Faludy György 100. születésnapjára a GÖDÖR Klubbal együttműködésben szerveztük meg a FALUDY 100 Fesztivált, melynek megnyitójára meghívtuk Faludy György Londonban élő unokáját, Faludy Alexandert is. A fesztivál Nágel Kornél grafikusművész kiállításával nyílt.
szerda, 05 február 2014
"Versszínház a suliban" rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében 2014. január 30-án a váci Boronkay György Műszaki Középiskolában voltunk.
szerda, 05 február 2014
"Versszínház a suliban" iskolai előadássorozatunk egyik váci állomása
hétfő, 27 január 2014
A Magyar Kultúra Napját 2014-ben Mezőtúron ünnepeltük
vasárnap, 26 január 2014
2008-as észak-amerikai előadássorozatunk washingtoni Turek Miklós, Nágel Kornél kiállításával egybekötött Faludy-előadása
vasárnap, 26 január 2014
Első budapesti előadásunk (Faludy-előadás) a Retorta Galériában szétáló-színházi jelleggel.
vasárnap, 26 január 2014
A Versszínház első előadása 2004-ben az őriszentpéteri Hét Rét Fesztivál Pajta-színházában. Ekkor még nem gondoltuk, hogy milyen nagy horderejű munkába fogtunk.

Élményközpontú irodalom- és történelemoktatás

 

"Versszínház™ a suliban" projekt

 

Rendhagyó irodalom- és történelemórák általános-, a közép- és a főiskolai, egyetemi korosztályoknak.

Az élményközpontú  irodalom- és történelemoktatás támogatására rendhagyó versszínházi irodalomóra-sorozatunkban lehetőség van az előadások iskolákba - vagy az iskolákhoz közeli művelődési intézményekbe - való meghívására. 

Tovább a projekthez

Rendhagyó irodalomóra

versszinhaz-iskola

"Versszínház a suliban"

versszínházi rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében lehetőség van az előadás iskolákban vagy iskolákhoz közeli helyszíneken való bemutatására!

Az előadás hossza 60 perc.

Pályázat iskoláknak

Aktuális!!!
pályázati lehetőség iskoláknak

Kattints ide!

Rólunk mondták

V.M.
A mai Radnóti-est minden szomorúságával együtt rendkívüli élmény volt nekem. Különleges, kiemelkedő értéke volt a test és az intellektus közös produkciója. Véleményem szerint egy ilyen, színész által válogatott és megtervezett darab tartalmát és a színészi munkát tekintve is, a színpadi produkciók legjava. Köszönjük! Várjuk vissza Siófokra: Varga Mária
2009. április 22. szerda