Miért pódium - és miért nem?

versszinhaz podium 001

A pódium-műfaj, mely kis költségvetésű, kevés apparátust igénylő, szerényebb körülményekkel rendelkező helyszíneken is előadható előadások meghatározása, újra reneszánszát éli Magyarországon pl. a „Stand-up comedy" elterjedésével.

A VersszínházTM magyar költőket bemutató versszínházi monodrámáit sokan a pódium műfajba sorolják, hiszen csak egy ember „mond verseket" a színpadon. Több intézmény pódium-bérlet sorozatába hívja előadásainkat, azonban azok túlmutatnak a pódium hagyományos műfaján.

versszinhaz nagyszinpad 1

Minimális kellékekkel és szcenikával megalkotott előadásaink színházi előadások, melyek színházi dramaturgiával a költők életét és a történelmi korszakot varázsolják a színpadokra. Teljes hatásuk színházi körülmények között érvényesül igazán, hiszen a fény- és hangeffektusoknak együttesen van jelentése és ereje Turek Miklós előadásaiban.

Ennek ellenére az előadások pódium körülmények között is teljes értékűen és élvezhetően előadhatók!


Rólunk mondták

Szabó Gábor
Tisztelt Művész Úr! Gratulálok weboldalához, melyet nagy örömmel és érdeklődéssel tekintettem át!
2007. október 08. hétfő