10 évvel ezelőtt rendezték meg először a "Minden morzsa számít" Egyesület szervezésében a Kölcsey Ferenc Szónokversenyt.
A középiskolásoknak meghirdetett verseny Kölcsey Ferenc szellemi és irodalmi hagyatékát hivatott őrizni és az emberekkel megismertetni, de egyben határon átnyúló tehetségkereső és gondozó kezdeményezés is, hiszen idén 4 alkalommal került Kárpát-medencei szinten is meghirdetésre.
A 2020-as évi döntőnek negyedik alkalommal a váci Polgármesteri Hivatal impozáns díszterme adott helyet, ahol 16 hazai és határon túli tehetséges fiatal mérte össze szónoki képességeit.
A diákoknak nem kissebb feladata volt, mint Kölcsey egy parlamenti beszédének előadása majd a második fordulóban egy napi újsághírre való reflektálásként való szónoklat megfogalmazása és előadása.
A zsüri tagjai között 4. alkalommal foglalt helyet a Versszínház képviseletében Turek Miklós is.
A zsűri – melynek további tagjai voltak prof. Dr. Jánosi Zoltán a Kölcsey Társaság korábbi elnöke, Tallián Mariann színművésznő, Konfár Mónika pályaorientációs szakember, Inotay Gergely Ábel alpolgármester, Guth Zoltán kommunikációs vezető és Kölcsey leszármazottként Fáy Péter – döntése alapján az idei verseny legjobbjai voltak:
1. Dzama-Demjén Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja.
2. Fehér Regina, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója.
3. Oláh Gellért, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma diákja.
Az eseményen került átadásra a szervező egyesület által alapított „A magyar kultúra szolgálatáért” díj is, melyet Gergely Zsolt a verseny főszervezője vehetett át.
Gratulálunk a szervezőknek, versenyzőknek és díjazottaknak egyaránt!