Balzsamos, holdfényes nyáréjszaka, Radnóti-versek, színház, zene, képzőművészet és egy rendhagyó színházi helyszín. Újabb csodában volt részünk Pünkösd vasárnapjának előestéjén.
A Nemzeti Örökség Intézetével tavaly indított VERSSZÍNHÁZ A FIUMEIBEN sorozatunk új állomásához érkezett.
Arany János, József Attila és Petőfi után most Radnóti Miklós és Radnóti Fanni síremlékénél, a sírkert fái alatt elevenítettük meg a korán elhunyt költő költészetét és tragikus életét.
A Radnóti-előadás ezalkalommal debütált élőzenével. A nagysikerű zenés Pilinszky és József Attila előadásaink után, ez az előadás is kigészült Szitha Miklós zenéjével, melyet személyesen a zeneszerzőtől hallhatott a közönség.
Sőt, hogy az este teljesen összművészetivé varázsolódjon Radnóti versei képek formájában is megjelentek a sírkertben. A nézők Nágel Kornél grafikusművész éjszakai Radnóti vers-kép kiállításán áthaladva érkeztek és távoztak az előadásról.
A előadást a fák ágai közül visszatérő versszínházi nézőként nézte végig a vén Hold is.
Köszönjük a szervezést, köszönjük a csodás helyszínt, és köszönjük, hogy olyan sokan velünk tartottatok a Radnóti Miklósra való emlékezésben!
"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."
Polinszky Tibor fotói az előadásról és a próbáról:
https://versszinhaz.eu/item/382-radnoti-radnotinal-versszinhaz-a-fiumeiben#sigProIdb23cc7ae9d