„Míg állni látszék az idő…” - Kaslik Péter írása

Turek Miklós, Petőfi verseinek, és szövegeinek egymás mellet való, s őszinte átéléssel tolmácsolt előadása nyomán rádöbbenünk, hogy Petőfi a szabadság eszményéhez is „lentről”, a dolgok természetes rendje alapján, és önmagából merítve „belülről” jutott el. Ez pedig annak a következménye, hogy Petőfi maga végtelenül szabad volt. Petőfi nyíltsága, őszinte kíváncsisága, és képzeletének szárnyalása maga a szabadság. Petőfi számára a nemzet szabadsága az egyéni szabadság közösségi vetülete. Ezt visszhangozza József Attila: Ady vízió című írásában, amikor az írja, hogy egy ember is lehet nemzet. Ezt olvassuk Illyés Gyula: Ozorai Példa” c. versében is. „Ötven huszár volt akkor a Szabadság, annyi volt itt a nemzet, a magyar.” Mi bizonyítja mindezt? Petőfi szövegeinek, és verseinek a folyamatos, megszakítások nélküli, kitűnő előadásban való, és élőszóban való hallgatása. Turek Miklós Petőfijét hallgatva azt halljuk, hogy itt, és most egy szabad ember tesz fel szabadon kérdéseket önmagáról, a „nagy”, és a „kis” dolgokról – a sorsról, szerelemről, hazáról.
Mint ismeretes, Petőfi kiszabadította a magyar nyelvet, és a magyar költészetet a kor latin, és német szellemű, “magasabb stílű” megkötöttségeiből, ezzel visszaállította a magyar nyelvet az őt megillető helyre. Vagyis, Petőfi az irodalmi nyelvet a nép nyelvének rangjára emelte. Ez az „egyszerű,” irodalmivá emelt népi nyelv, azonban Illyés Gyula szerint tele van, és teljes egészében megfelel a tárgyi, és lélektani ábrázolás minden követelményének. Igaz, hogy a magyar nyelv fenti, saját talpán való megállásának igen nagy ára van, mert nyelvüknek az európai nyelvek szellemétől való állítólagos eltérését gyakran a szemünkre
vetik. Ne feledjük, azonban, hogy Petőfi nyelve egyben megmaradásunk biztosítéka is. A magyar nyelv, ha változik is, szellemében, és jelenlegi, és jövendő költőink műveiben az szükségszerűen mindvégig hű marad Petőfi szelleméhez. Ide tartozik az is, hogy a mai szürke egyöntetűségbe boruló világban a magyar nyelv különlegessége egyéniségünk megőrzésének a biztosítéka.
A nagy költők megalkotják saját világukat. Petőfi egészet alkotó, illetve a lét teljességére alapuló törekvése az élet szerves összetartozásának felfogására épül. Petőfi gondolkodásának, és alkotási módszerének alapelve az élet dinamizmusára, és a változásra épül. Petőfi szinte minden alkotásában, és annak részleteiben kimutatható a kicsinyekből lesznek a nagyok elvének természetszerű megnyilvánulása. Turek Miklós kitűnő érzékkel közvetíti Petőfi fenti világszemléletét. Turek Miklós előadásában értettem meg igazán Petőfi „Anyám tyúkja” c. versének igazi nagyságát. A magas termetű színész lehajol, kezével tyúkot formál, és beszélni kezd hozzá. Szemünk előtt megelevenedik a vers, és rádöbbenünk a kép elemi erejű egyszerűségének nagyságára. Senki sem beszél itt „redukcióról”, vagy „minimalisztikáról.” A versben a tovább már nem „redukálható” létfolytonosság szemünk előtt beteljesedő csodájáról van szó - a tyúkról, és a tojásról.
Turek Miklós előadása híven szemlélteti az élőszó erejét, és hatását. Mind Petőfit, mind más költőinket élő beszédben kell hallgatni. Ismeretes, de napjainkban háttérbe szorul a költészet elsődleges szóbeli (élőszóbeli) eredete. A vers élőszóban, időben és a hallgatóság körében kel életre, azt is mondhatnánk teljesül be. Turek Miklós Petőfi Estje egy ilyen felemelő, és tisztító erejű élmény a jelenlevők számára.