csütörtök, 27 február 2014
Kedves magyarországi Barátaink! Tudjuk, sokan számítottatok ránk a Költészet Napján.Elnézéseteket kérjük, de 2008-ban megkezdett munkánkat folytatva áprilisban újra az Egyesült Államokban és Kanadában tartunk előadásokat, immár harmadik alkalommal. Megértéseteket kérjük és legyen enyhítő körülményünk, hogy távolban élő honfitársainknak viszünk szép magyar szót, akik jóval kevesebbet hallanak.
kedd, 07 január 2014
A tegnapi napon Radnóti Miklóssal zártunk egy igazán különleges és mozgalmas esztendőt. Immár 9. alkalommal egy kis összefoglalással szeretnénk megköszönni Nektek mindazokat az élményeket, melyeket az év során a magyar irodalom és színház varázsában együtt átéltünk. Köszönjük partner-intézményeinknek a meghívásokat, a sok szervező munkát és Nektek is köszönjük az egész éves érdeklődést, a szellemi és anyagi támogatásotokat, mely nélkül a Versszínház™ nem létezhetne. Néhány fontosabb esemény 2013-as évadunkból
kedd, 31 január 2012
2014. január 30."Versszínház a suliban" rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében január végén ismét Vácon jártunk. Turek Miklós régi iskolájában, a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumban tartottunk József Attila-előadást.
szerda, 05 február 2014
2014. február 04."Versszínház a suliban" rendhagyó irodalomóra sorozatunk keretében ismét Vácon jártunk február elején, Turek Miklós egykori iskolájában, a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumban.
hétfő, 27 január 2014
2014. január 22.   Ismét Mezőtúron voltunk! A Magyar Kultúra ünnepén ismét Mezőtúr vendégei voltunk. Ezúttal Petőfi versszínházat vittünk az alföldi városba. A gyönyörű előadóterem teltházas nézőterén legnagyobb örömünkre több tucat diákot is láttunk! :-)
csütörtök, 31 október 2013
2013. október 23.Versszínházunk vezetője és megálmodója, Turek Miklós nem először lépett már több ezres közönség elé. Pályáfutása során többször volt szereplője a Nemzeti Múzeum lépcsőin hagyományosan megrendezett Március 15-i ünnepségeknek. De ekkora embertömegnek még soha nem mondott verset.
vasárnap, 24 november 2013
2013. november 23.,   Újabb fontos állomás Versszínházunk 10 éve indult történetében!A Budaörsi Latinovits Színházban, a színház felkérésére és együttműködésével, került bemutatásra Turek Miklós újabb monodrámája TANULD MEG EZT A VERSEMET ... címmel, mely Versszínházunk 7 előadása.
péntek, 20 szeptember 2013
2013. szeptember 20.   Kedves Barátaink!Tegnap újra a siófoki könyvtárban voltunk.  Ismét egy pótszékes teltházzal és zenés Pilinszky előadásunkal emlékeztünk Pilinszky Jánosra és csodálatos költészetére.  Mindenkinek köszönjük a megjelenést, a Könytárnak a meghívást - és a fantasztikus szervezést! Hamarosan - október 3-án - újra találkozunk Siófokon!   Akkor Faludy Györgyöt idézzük meg Gerendás Péter és Turek Miklós közreműködésével.              
kedd, 26 február 2013
Nágel Kornél garfikusművész előadásainkhoz kapcsolható Faludy György versillusztrációs sorozata
kedd, 26 február 2013
Nágel Kornél garfikusművész előadásainkhoz kapcsolható Radnóti Miklós versillusztrációs sorozata

Rólunk mondták

Gabó
Kedves Művész Úr! Az Irodalmi Múzeumban láttuk a Faludy életét bemutató előadását és szeretném megköszönni az élményt, amit nyújtott. Nem rajongtam soha Faludy Gyurka bácsiért, az előadása elején elhangzottak miatt, de most azt hiszem megértem és megszerettem Ön által. Van lehetőség arra, hogy iskoláknak tartson előadásokat?Minden középiskolásnak látnia kellen...
2010. október 28. csütörtök