péntek, 27 április 2018

Költészet napjaink 2018.

 

“Ó, április, ó április…” /Radnóti Miklós/

 

A magyar költészet napja - József Attila születésnapjai - a magyar nyelv, a magyar kultúra talán legnagyobb ünnepe. A Versszínház™ életében az április évek óta a legforgalmasabb időszak.

 

Mivel a költészet napja egy nap, de egy napon csak egy - vagy két - helyen tudunk előadást tartani, előadásaink így egész áprilisban szétszoródnak, ezért az áprilist a “költészet havá”-nak neveztük el.

 

Ezévben is sürű hónapunk volt. 8 helyszínen 10 előadást játszottunk szerte Magyarországon; Petőfiket, József Attilákat, Radnótit; művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban, iskolákban; általános és középiskolásoknak, felnőtteknek és nyugdíjasoknak.

 

Április 6-án kezdtük előadásainkat a "Versszínház a suliban" projektünk keretében a váci Boronkay György Műszaki Szakgimnáziumban egy József Attila-előadással.

 

10-én a Pestszentimrei Közösségi Házban, "Versszínház a suliban" projektünk keretében, Petőfi-előadást játszottunk a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola felsőtagozatos diákjainak.

 

11-én, a Költészet Napján, a bajai Bácskai Kultúrpalotában ugyancsak József Attilát idéztük.

 versszinhaz baja

12-én visszatértünk Siófokra. A Városi Könyvtárban Csala Ildikó festő, restaurátor akvarell kiállításával egybekötött József Attila-előadást tartottunk.

 versszinhaz siofok

13-án az adonyi Kulturális Központ és Könyvtárban középiskolás és gimnazista diákoknak tartottunk József Attila-előadást.

 

16-án, a holokauszt áldozatainak emléknapján, "Versszínház a suliban" projektünk keretében újra Vácra mentünk a Boronkay Szakgimnázium diákjaihoz, ezúttal Radnóti Miklós életét és költészetét megidézni.

 

18-án a dabasi Városi Könyvtárban "Versszínház a suliban" projektünk keretében, 11 órakor általános iskolák felső tagozatainak, 13 órakor gimnazistáknak elevenítettük meg József Attila utolsó éjszakáját.

 versszinhaz dabas

19-én a fonyódi Művelődési Központ színháztermében a Költészet Napjához és az 1848-as forradalom 170. évfordulójára való megemlékezésül Petőfi-előadásunk került színpadra.

 versszinhaz fonyod

25-én, a magyar Költészet Napjához méltón, a József Attila Művészeti Napok keretében az angyalföldi József Attila Művelődési Ház nagytermében idéztük ismét József Attilát színpadra költészet hónapunk befejezéseként.

 

27-én, mintegy áprilisi ráadásként, a Gerbaud Kávéház Arany szalonjában a május 18-án első ízben megrendezésre kerülő Kávéházak éjszakájának sajtótájékoztatóján vett részt Versszínházunk vezetője, Turek Miklós, mint a 20 helyszínes program-sorozat egyik fellépő művésze.

 

Május 18-án este és éjszaka ugyanis a Versszínház-é lesz a Centrál Kávéház színpada. 19 órától Pilinszky verszenei előadásunkat láthatják az érdeklődők Turek Miklós és a KOSBOR Trió közreműködésével, 22 órától pedig Turek Miklós József Attila utolsó éjjelét megelevenítő monodrámája kerül a Kávéházak éjszakájának színpadára.

 

Várunk mindenkit szeretettel! A belépés ingyenes! Részletek ITT! :-)

versszinhaz kavehazakejszakaja

 

És, ha már átugrottunk májusba. A Nemzeti Emlékhelyek Napján, május 11-én az esztergomi Vármúzeum lovagtermében várunk Benneteket Petőfivel,  Nágel Kornéllal, Ferenczi Gyurival és az 1-ső Pesti Rackákkal és természetesen Turek Miklóssal! Lesz vers-kép kiállítás, verszene és versszínház is! Érdemes lesz eljönni. Részletek ITT!

versszinhaz esztergom

 

“Ó április, ó április” szép, mozgalmas, szorgalmas, értékesen fárasztó hónap voltál, vagy!

 

Köszönjük minden közreműködőnek, szervezőnek a fáradozást, nézőinknek az érdeklődést!

 

Folyt. köv.! :-)