Petőfi Torontóban - Kaslik L. Ibolya írása

Turek Miklóst már volt alkalmunk meghallgatni egy, egy estét betöltő Radnóti, illetve Faludy költői estjével. Turek Miklóst is magyar színésznek teremtette, tehetsége mellé megadta neki az eszményi magyar férfi fizikai tulajdonságait is. Turek Miklós magas, nemes mozgású, jó hangú fiatalember, aki ily módon egész lényét beleépíti szerepébe. Turek Miklósnak, ez a magánlakásban tartott, és a jelenlevők által „körülült” előadása így egyfajta tényleges szellemidézésnek is tekinthető. A jelenlevőkkel az egyik pillanatban még kötetlenül beszélgető Turek Miklós egy pillanatban észrevétlenül átment a másik szobába „átöltözni” s egy kihajtott gallérú fehér ingben, és mellényben tért vissza. Ebben a torontói negyedik emeleti magánlakásban egy órára megjelent előttünk Petőfi vívódó, az élet minden apró rezzenésére figyelő, az élet hétköznapi jelenségeiben csodát látó, elemi erővel háborgó alakja.
Turek Miklós egyértelmű tisztasággal eleveníti fel Petőfi éles megfigyelőképességgel megáldott, mindig újat kereső és az újra érzékeny és fogékony, gyerekesen szertelen alakját. Turek Miklós kiválóan érzékelteti Petőfi szárnyaló képzeletének és kristálytiszta s korlátok nélküli nyíltságának a „valódi élettel” való keserű találkozásainak pillanatait – a szomorúságot és a csalódásokat is.
Ámulva hallgattunk, amint három lépésre tőlünk egy olyan Petőfi jelenet meg előttünk, aki mentes volt a ráerőszakolt közhelyektől, aki szabad volt, csapongó, de aki mélyen, és okosan készült a megmérettetésre. Turek Miklós nem csak előadója Petőfi verseinek és leveleinek, hanem az előadás rendezője, producere és társszerzője, szövegkönyv írója is. Turek Miklós biztos kézzel válogatta ki és állította össze azokat a verseket, amelyeken keresztül megelevenítette előttünk azt a forrófejű, érzékeny fiatalembert, aki nem véletlenül maradt meg 1848., azaz a magyar szabadság jelképeként számunkra. Köszönöm Turek Miklósnak, hogy bebizonyította, hogy érdemes Petőfihez visszatérni, érdemes és szükséges az Apostolt újra elolvasni. Külön szeretném kiemelni azt a szakmai bravúrt, amellyel Turek Miklós még Petőfi legismertebb verseit is frissen adta elő. Így még a gyerekkorunkból ismert “Anyám tyúkja” c. verset is mintha most hallottuk volna először.
Az ilyen meghitt előadások fokozott erővel hatnak rám. Az előadóművész hihetetlen közelsége felfokozza művészetének meggyőző erejét, közvetlenül érezzük az energia kisugárzását, részei vagyunk a szemünk előtt történő teremtésnek. Ezeknek a „házi” előadásoknak van egy másik varázsa is. Úgy érezzük, mintha a messzi múltban, régi nagyurak kastélyában lennénk és a művészet kiváltságos élvezőiként a művészek csak nekünk játszanának, zenélnének. Ez önmagában jóleső és különleges érzés. Turek Miklós ma esti „magánpáholyból” élvezett előadását azonban szívesen felcseréltem volna egy megtelt színházterem kényelmetlen székéért, ahol a közönség nemzeti ünnepünk napján szűnni nem akaró, s megérdemelt tapssal ünnepelné a Petőfi szellemét idéző művészt.