vasárnap, 18 december 2016

Versszínház™ 2016-ban

Kedves Nézőink, Partnereink, Barátaink!  

                                                                                                                    

Az év végéhez közeledve szeretnénk megköszönni Önöknek / Nektek az elmúlt esztendő együtt töltött perceit, együttműködéseit.

Mindig öröm a művészeknek értő füleknek beszélni, énekelni és a kultúra iránt elkötelezett munkatársakkal együtt dolgozni.

Jó év végén végiggondolni az elmúlt év történéseit, hogy tudjuk, hol tartunk az Úton.

A Versszínház™ a nézők érdeklődésének és a szervező és meghívó intézmények munkájának köszönhetően, 2016-ban 3 országban, 29 helyszínen, 34 előadáson, több ezer nézőnek elevenítette meg a magyar költészetet és a költőket.

Műsoron szerepelt Petőfi, Arany János, József Attila, Radnóti Miklós, Faludy György, Weöres Sándor, Pilinszky János és Utassy József. (És volt egy kis Varró Dani is! :-)

Előadás helyszíneink voltak az évben Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is.

A teljesség igénye nélkül az alábbi városokban jártunk színházi és verszenei előadásainkkal, kiállításainkkal:

 

  • Budapest
  • Kunszentmárton
  • Józsefváros
  • Buda
  • Újszász
  • Salgótarján
  • Tiszaföldvár
  • Rákospalota
  • Szeghalom
  • Nagymegyer (Szlovákia)
  • Dunakeszi
  • Kecskemét
  • Abony
  • Agárd
  • Gyula
  • Szentendrei
  • Vác
  • Koltó (Románia)
  • Bárna
  • Szigetszentmiklós
  • Sárbogárd
  • Pestszentimre
  • Nagyvárad (Románia)
  • Győr

 

Versszínház™ Nagyváradon

 

Meghívást kaptunk a Nagyváradi Csiky Gergely Színház Holnap-után Fesztiváljára József Attila-előadásunkkal.

 

Versszínház™ Koltón

 

Megtisztelő meghívásunk érkezett az észak-erdélyi magyarság kultikus ünnepére, a koltói Petőfi-ünnepségre. Petőfi és Szendrei Júlia a mézesheteinek helyszínén, a legendás koltói Teleki kastélyban - illetve annak pompás kertjében -, évtizedek óta megrendezésre kerül ez az ünnep.

Felemelő érzés volt azon fák árnyékában előadni Petőfi Szeptember végén című versét, melyeknek árnyékában a vers született. Megismerkedtünk a Teleki család egyik ifjú leszármazottjával, Teleki Lóránttal is és egy csodálatos szervezőcsapattal, akik évtizedek óta rendületlenül szervezik ezt a határontúli magyarságot összetartó rendkívüli megemlékezést. 

 

Turek Miklós és Teleki Lóránt Petőfi Koltón - Turek Miklós a színpadon Petőfi Koltón - Turek Miklós a színpadon Téglás József tanár úr és Turek Miklós Teleki Lóránt és Turek Miklós  

14274568 1539657146060507 682650397 o 14274569 1539657059393849 513412764 o

 

Turek Miklós a fiatal Sinkovits Imre szerepében

 

Az Magyar Állami Operaházis bekapcsolódott az 1956-os forradalom 60. évfordulójára rendezett rendezvénysorozatba, többek között egy, az Andrássy házaspár (Andrássy-Neuenstein Frigyes és Andrássy Krisztina) által írott Sír a téli éjszaka című '56-os témájú daljáték színrevitelével.

A darabban szereplő fiatal Sinkovits Imre figuráját, aki Petőfi Nemzeti dalát szavalta a Petőfi szobornál, Turek Miklós alakította. 

 

sir a_teli_ejszaka_4 sir a teli ejszaka 1 sir a teli ejszaka 2 sir a teli ejszaka 3

 

Arany balladák és Zichy grafikák a színpadon

 

Egy nagyon izgalmas, formabontó előadásnak lettünk alkotó részesei a Zichy Szín-Műhellyel való együttműködésünkben. Az előadás a grafikusművész Zichy Mihály életét és munkásságát mutatja be, Dolmány Attila rendezésében, nagyrészt Arany János balladáinak és Zichy illusztrációinak, élő zene és vetítések segítségével.

 

arany zichy versszinahaz 1 Képkivágásarany  MG 0513  MG 0585  MG 0511   MG 0540  MG 0581  MG 0583   MG 0597  arany zichy versszinhaz 2

 

  

Utassy versek, zenék 

 

Utassy Józsefre emlékezett az előadás, melynek Versszínházunk vezetője, Turek Miklós is fellépője volt. Az előadás a váci Credo Házban, Czombos Péter szervezésében került megszervezésre, olyan nagyszerű zenészek közreműködésével, mint Krulik Zoltán (Makám), Török Máté (Misztrál), vagy Heinczinger Mika (Misztrál).

 

Tengerlátó

utassy versszinhaz 1 utassy versszinhaz 2 utassy versszinhaz 3 utassy versszinhaz 4 utassy versszinhaz 5 utassy versszinhaz 6

 

 

 

Versszínház™ a Magyar Televízióban

 

A Magyar Televízió új kulturális csatornája, az M5, Turek Miklós közreműködésével indította munkáját.

A csatornán megújult Vers mindenkinek című műsorban is több vers hangzik el Turek Miklós előadásában.

 

2016 18 9 21 35 36 Képkivágásjjjjjjjjjjjjjjjj

 Képkivágásddddddddddddddddd Képkivágásfh Képkivágásgggg 

 

 

Versszínház-i előadássorozat az '56-os emlékévben

 

Az 1956-os emlékbizottság megbízásából és támogatásával, októberben országos rendhagyó Versszínház-i irodalomóra sorozatot indítottunk, melyben Faludy György életén és költészetén keresztül elevenítjük meg a közép- és főiskolai ifjúságnak az 50-es évek Sztálin-i Magyarországának furcsaságait.

A sorozat előadásaira a 2017-es tanévben is jelentkezhetnek iskolák - vagy művelődési intézmények! - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.!

versszinhazasuliban

versszinhaz abony versszinhaz a_suliban_abony versszinhaz a_suliban_nagymegyer versszinhaz a_suliban_ujszasz versszinhaz a_suliban 

 

 

Faludy György 106. születésnapja az Országos Széchényi Könyvtárban

 

Faludy György születésének 106. évfordulóját a Faludy György Irodalmi Műhely szervezésében és meghívására az Országos Széchényi Könyvtárban ünnepeltük.

 

Faludy születésnap

faludy szuletesnap versszinhaz oszk 1 faludy szuletesnap versszinhaz oszk 2 faludy szuletesnap versszinhaz oszk 3 

 

Pilinszky János zenében és versben a Találkozási pontok rendezvénysorozaton

 

Pilinszky Jánost és költészetét eleventettük meg Turek Miklós ésa KOSBR Trió közreműködésével a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár "Találkozási pontok" rendezvénysorozatán.

versszinhaz salgotarjan versszinhaz salgotarjan 6 versszinhaz salgotarjan 1 versszinhaz salgotarjan 2 versszinhaz salgotarjan 3 versszinhaz salgotarjan 4 versszinhaz salgotarjan 5  versszinhaz salgotarjan 7

Új ösvényeken

 

És végül, de nem utolsó sorban Németország, Anglia, az Egyesült Államok, Kanada és Finnország után meghívást kaptunk Argentínába!!!

 

2016-os év sűrű, tartalmas és eredményes éve volt a Versszínháznak. De ez mind nem jöhetett volna létre Önök, mint nézők és Önök, mint szervező munkatársak nélkül!

 

Köszönjük, hogy értő jelenlétükkel megtisztelték előadásainkat, köszönjük, hogy idén is Önökkel / Veletek dolgozhattunk!

 

A 2017-es évre is hasonlóan szép, közös élményekben gazdag perceket, órákat kívánunk Önöknek / Nektek - és magunknak! :-)

 

VERSSZÍNHÁZ™ csapata

 

„A kultúra nem üzlet, de a legjobb befektetés!”